Rólunk

Tom Market történelem

A Tom Market Kft. 100%-os magyar tulajdonban lévő vállalkozás, amely kisbolthálózatát franchise rendszerben működteti.

A cég 2008-as alapítása óta a hálózatba tartozó üzletek és szerződött franchise partnereink száma évről évre növekszik. 2022-ben már 12 magyarországi megyében voltunk jelen.

Központi irodánk Pécsett található, emellett Budapesten is rendelkezünk telephellyel, illetve a fővárosban található Központi Raktárunk, ahonnan franchise partnereink ellátása történik.

CÉLUNK 2008 óta ugyanaz: Egy országosan ismert professzionális megjelenésű kisbolt hálózat létrehozása és működtetése, mely partnereinek és dolgozóinak biztos megélhetést nyújt és szolgáltatásait, termékeit tekintve is piacvezető a kisboltok között.

A korábbi tulajdonos, Ágai Tamás 1996-ban mindössze egy bolttal kezdett vállalkozni és hamar felismerte, hogy önálló üzletként egyre nehezebb talpon maradni az üzleti életben az egyre szorongatóbb gazdasági körülmények között. Ennek hatására nagyszabású tervet dolgozott ki, komoly célt tűzött ki maga elé. Ez pedig nem más volt, mint egy kisbolt hálózat létrehozása, Tom Market név alatt, amely a hálózat erejéből adódóan biztosítani tudja az egyéni boltok számára a versenyképes gazdasági szereplést.

Büszkék vagyunk rá, hogy a Tom Market Kft. alapítása óta folyamatosan fejlődik. 2017-ben a céget az ORIENS befektetési csoport korábbi tulajdonosától és alapítójától, Ágai Tamástól megvásárolta. Az ORIENS 2007-ben alakult, célja a közép-európai gazdasági növekedésben rejlő üzleti lehetőségek kiaknázása magasfokú szakmaiság és etikai standardok biztosításával. A Tom Market Kft. mellett a társaság portfóliójában több cseh és magyar illetékességű cég is található, például a Pek-Snack Látványpékség. Befektetési tevékenységük azóta is folyamatos, így a cégcsoport várhatóan a jövőben is tovább bővül.